2014. máj 06.

A vadászidény elkezdődött

írta: atinam
A vadászidény elkezdődött

Ma végre megjött az utalás a L-tól. Egy vicc ez a cég, komolyan! Persze nem tudom miért lepődöm ezen meg még mindig, az első napon világos volt, hogy nem az én szintem. Mennyi időt is töltöttem ott? hmmmm...., lásssuk csak...., kb. 7 hetet, 7 rohadt hosszú hetet, amiben az volt a legrosszabb, hogy azt éreztem visszafelé fejlődöm közben. Persze, munka kell, mert nem vagyok az a típus akit kielégít a körömreszelgetés itthon, és pénz is kell, mert az mindenhez kell. De egyszerűen képtelen vagyok egy olyan helyen dolgozni, amit utálok, ami csak kivesz belőlem, és semmit nem ad hozzám. Nem megy, nem megy, nem megy!

Minden alkalommal amikor megszólal a telefonom azt várom, hogy a régi cégemtől hívnak, hogy igen, megvagyunk, kezdünk. Olyan nagyon szerettem ott dolgozni, amikor megkérdezik tőlem, hogy voltam e már valaha szerelmes mindig eszembe jut, hogy igen, abban a helybe, abba a munkába szerelmes voltam. Basszus, nem, ez így nem igaz, nem múltidőben, még most is az vagyok.

 

Tegnap éjjel M.el éppen beszélgettünk, amikor A. rám írt.

A.  a közös csajunk. :-)

Hja, igen, szép történet.

M. meg én valahogy már a legelején tudtuk, hogy ez a történet nem csak kettőnkről fog szólni, legalábbis a szex egészen biztosan nem. Közös profil egy megfelelő tematikus netes oldalra és hajrá, lássuk mi lesz belőle!

Én kételkedtem, ő bizakodott. Szorgalmasan nézegette a csajokat, mutogatta nekem őket, én meg folyton leszavaztam, vagy éppen nem, de egyik alkalommal sem éreztem határtalan lelkesedést. Miközben a téma meg izgat, mindig is érdekelt, és swinger klubos kereteken belül valamilyen formában próbáltam is a dolgot.

Aztán egyszer csak jött A.

Tetszettek a képei, értelmesen volt kitöltve az adatlapja, én írtam neki, és az is tetszett amit válaszolt. Innentől nagyon fegyorsultak az események, szinte hipp-hopp és már ott is ültünk a belvárosban az egyik kedvenc helyünkön. Személyesen is tetszett, kedves, bevállalós, vagány, határozott, kicsit szemtelen, tisztában van vele, hogy jó csaj.

Az első hármas majdnem tökéletes volt, a második pedig annyira jól sikerült, hogy én kicsit meg is lepődtem, hogy mennyire jól működünk így együtt.

Ő dobta fel, hogy szeretné velem kettesben kipróbálni.

Vicces, hogy nekem nem merte mondani (édes :-) ) M.t kérdezte meg, hogy szerinte belemennék-e, aki persze bíztatta, hogy kérdezzen csak meg, (aljas, számító dög, de imádom) pedig ő tudta, mert beszéltünk már erről, hogy engem a lányos történet csak hármasban, vagy többesben izgat, kettesben nem igazán tudom elképzelni.

Majd jött a következő alkalom, ekkor már szinte szavak nélkül kommunikáltunk, úgy adtuk oda magunkat egyszerre, hogy közben tökéletesen birtokoltuk a pasi testét, játszottunk, incselkedtünk, segítettünk egymásnak és mindezt nagyon-nagyon élveztük mindhárman.

És ezután megkérdezte, személyesen, a szemembe nézve, vállalva, hogy talán nemet mondok. Nagyon tetszett, hogy ennyire bátor.

Most pénteken, késő délután...., az első olyan csajos kaland amikor csak kettesben leszünk. Várom, izgulok, kíváncsi vagyok, és megint csak izgulok. M. mosolygott rajtam, hogy hogy izgulhatok, amikor ismerem A.t, voltunk már együtt, tudom mit szeret, próbáltuk egymás testét és csináltunk is elég sok mindent. De mégis, valahogy nekem teljesen más az egész attól, hogy nem lesz ott egyetlen pasi sem.  Az egész így valahogy olyan..... leszbikus, de tetszik, hogy az. A mindig új kalandokat kereső vadász már ágaskodik bennem, éhesen megnyalja a szája szélét és vár, a játék elkezdődött.

175.jpg

 

Szólj hozzá

munka csajok hármas szex leszbi kaland