- "Mit szeretnél a születésnapodra?

- Sajtot és szőlőt.

- Ennyi??? Sajt és szőlő?

- Igen ennyi, imádnám."

Mindig kínosan érint ez a kérdés bárki is teszi fel, mert soha nem tudok kérni semmit. Nem vágyom drága dolgokra, illetve ha mégis azt megveszem magamnak, nem kell értem megváltani a világot, vagy a csillagokat lehozi, viszont tökéletesen boldoggá tesz amikor azt érzem, hogy a másik figyel rám.

Éjfél múlt két perccel, csörög a telefonom, M. hív, hogy ő legyen az első aki boldog születésnapot kíván, és akkor is magához ölel és felköszönt amikor találkozunk. Étterembe mentünk, mert levest szerettem volna ebédre, azt viszont nem tud főzni. Palacsintával kezdtük a menüt, a felnőttséggel járó legnagyobb előnyök egyike. :-) És rendeltem sült krumplit magában, nagyon ritkán eszem, igazából nem tudom, hogy miért. ( a felnőttséggel járó lenagyobb hátrányok egyike....) Ja, és igen, ettem levest is persze. Isteni volt, igazi szülinapi ebéd.

Hozzá mentünk haza és ledőltünk kicsit pihenni, mert borzasztóan fárasztó tud ám lenni az a sok evés. (hihi!) Nem tudtam elaludni, de jó volt hozzá bújva csak feküdni és nem csinálni semmit. Aztán felkelt, én tovább heverésztem, majd egyszer csak megjelent egy tálcával. Csiri-bííííí és csiri-bááá! Tökéletes! Nincs rá jobb szó, ez volt a tökéletes születésnapi élmény. Sajtok, és hatalmas szemű szőlő ( a kedvencem), és óriási, zamatos, mosolygós eprek, bennük a nyár ízével. Abban a percben nem csak boldog voltam, hanem tudtam is, hogy boldog vagyok.

Este történt valami, nem tudom mi, M. és R. üzeneteket váltottak egymással, először csak élcelődtek, majd vitatkoztak, majd M. átalakult, valahogy sötét lett és hideg. Azt éreztem, hogy tőlem is távolodik, nem ellök, inkább kizár, és valóban, meg is kért, hogy inkább menjek most el. Fájt, nem értettem, de rögtön indulni akartam, nem tudtam rá nézni, nem akartam hozzá érni, csak kívül akartam lenni ezen az egészen. Gyorsan kapkodtam magamra a ruháimat és már az ajtóban álltam amikor utánam jött, magához húzott és nem engedett, csak szorított és ringatott és kimodta: "Ne haragudj kérlek, nem akartam." Tudom mennyire nehéz ez, én is hosszan tanultam bocsánatot kérni, még most sem megy mindig. Ez nem egy varázsszó, nem használható mindig és nem lehet vele mindent megoldani, de vannak helyzetek amikor számít, sőt, amikor csak ez számít. És amikor őszinte, ráadásul olyasvalakitől jön akiről tudom, hogy mennyire rikán és milyen nehezen mondja ki, akkor ott bele kell simulni az ölelésbe és meg kell bocsátani.