Szingliként bár viszonylag sokat voltam egyedül, ritka kivételektől eltekintve soha nem  éreztem magam magányosnak. Jó ideje már, hogy alig valamicske időt töltök kizárólag magammal, a magányt mégis egyre sűrűsödő, sötétedő masszaként érzem kavarogni.

  "Létem ha végleg lemerűlt, ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg…

Az elmúlt hét tökéletes volt arra, hogy ismételten meggyőzödjek róla, hogy képtelen lennék bárkivel is együtt élni. Persze, más az amikor magunk választunk, és más, amikor a helyzet hozza úgy, hogy hosszabb ideig kell valakivel osztozkodnunk pl. a fürdőszobán. De az én idő az…

Szeretek egyedül lenni. Nem mindig, és nem minden hangulatban, de most éppen igen. Érdekes, hogy inkább ilyenkor, amikor kavarognak bennem a dolgok, amikor keresek - bár nem mindig tudom, hogy pontosan mi is lenne amit szeretnék megtalálni, amikor várok - ki tudja..., talán a csodára, egy…