Egészen komolyan gondolkodom rajta, hogy kiadok egy nyilvános közleményt arról, hogy nem, (MÉG) nem vagyok terhes, és igen, bármennyire is hihetetlen és elképzelhetetlen ez egyesek számára, ennek ellenére (vagy éppen ezért) fogunk hamarosan összeházasodni.

Régi vesszőparipám, hogy az emberi hülyeségnek csak alsó határa van és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy ez bunkóságra is igaz. Na mindegy, igazából pont semmi jelentősége annak, hogy kettőnkön kívül ki mit gondol erről, egyszerűen csak még mindig megdöbbenek azon, hogy némelyek mennyire nem képesek disztingválni.

Egyébként soha és egyáltalán nem értettem, hogy sok nő mit élvez ezen, azt meg pláne nem, hogy mi a bánatos frászkarikát lehet akár egy évig is molyolni rajta.  Jó jó persze, tudom, a cirkusz, meg az illúzió... na ezek viszik el az időt, meg az idegeket az hótziher!

Nálunk a következő a felállás: Mi + két tanú, városháza itt, papírok aláírása, jónapot! Nyár elején pedig Magyarországon egy extra szűk körben tartott ünneplés, ami egészen pontosan egy éttermi vacsorával lesz egyenlő. Ennyi, slussz-passz! Peeeeersze, hát tudom én, hogy a legtöbben királykisasszonyok akarnak lenni legalább akkor, meg keljen értük a Nap, forogjon körülttük az univerzum, stb. Hát, egyrészt ez engem nem hoz lázba, sőt(!) igazából már a gondolattól is kiver a víz, másrészt soha (ez nagyon fontos szó a gondolatmenetemben, tehát: SOHA) nem láttam még egyetlen egy mennyasszonyt, illetve esküvőt, ahol minden 100%-ban úgy alakult volna, ahogy azt a kedves ara megálmodta. Ennek ellenére persze aki így akarja csinálja, hajrá! De próbáljuk már meg feldolgozni a tényt, hogy vannak akik nem vágynak rá, és igen, ennek szellemében pedig totál felesleges lenne a bánat tudja meddig húzni a jegyesség állapotát.

Na egyéb iránt még így is kijut nekem a "jóból". Ha teljes hacacárés körítést akarnék egészen biztos, hogy a zártosztályon végezném.

Emberek, senkit nem akarok megbántani, de vannak szituk amikor valóban nagyon élesen karcolódik a kép, miszerint Magyarországról egyszerűen eltűntek a munkájukra és pozíciójukra alkalmas emberek. Jelzem, ezen pont én egyáltalán nem csodálkozom, de amikor olyanokba futok bele akik a saját vállalkozásuk kárára dilettánsok, vagy amatőrök, ne adj Isten a kettő egyszerre... Nem gondoltam, hogy kihívást fog jelenteni 2018ban online felületek használatával egy másik országba leszervezni egy éttermi vacsorát 25 főre. Hát, tévedtem! Tényleg normálisnak számít, hogy több mint egy hetet kell várni egy email megfordulására? Megszokott dolog, hogy vezető pozícióban lévő emberek nem használnak online kommunikácós appokat? Beleférhet, hogy egy éttermvezető megsértődik azon, hogy kérem a megállapodásunk írásban való rögzítését, majd ezek után egyszerűen eltűnik, és soha többet nem válaszol semmilyen megkeresésre? Beleférhet, hogy jó nevű belvárosi étterem kiad olyan árajánlatot, mely az interneten megtalálható étlapjukkkal összevetve finoman szólva túlárazott, majd amikor ezt szóvá teszem még ki is okatatnak, miszerint ha nem teszik keressek másik helyet? Megtettem, fel sem merült hogy nem így lesz, de ez tényleg megtörténik? Tényleg annyira minden mindegy már nekik, hogy önszántukból is kaparnak egy kicsit az amúgy is folyamatosan mélyülő gödör alján amiben vannak?