A nagy jövés menésben el is felejtettem, hogy ígértem még az elején hogy mesélek majd milyen.

Kb. 10 hétig csináltam, ami szerintem meglehetősen hosszú idő. A legfurább, hogy egyáltalán nem hiányzott. Sőt! Minél több idő telt el úgy, hogy mellőztem a cukrot, annál kevésbé éreztem készetést, hogy újra beiktassam. Nem voltak rohamok, hogy jaj, ha most nem falhatok be azonnal egy extra nagy tábla csokit akkor meghalok, és még akkor sem vágyakoztam utána amikor lelkileg a legmélyebben voltam.

Így visszagondolva éppen ellenkezőleg, abban az állapotban teljesen elutasítottam még a gondolatát is, hogy ezzel a cuccal mérgezzem magam. Igen, akkor abban a pár hétben, amikor a márványhideg semmi mélyém már nem is harcoltam, csak vártam hogy valamelyik szörny megkegyelmezzen, és vége legyen az egésznek,  kb. így tekintettem rá, méregként.

Fizikailag azt tapasztaltam, hogy energikusabb lettem, a bőröm simább, feszesebb, és fogytam is valamennyit, bár tekintve, hogy nem csak cukrot de mást sem nagyon ettem egy darabig, így lehet, hogy ez önmagában nem eredményezte volna a súlycsökkenést.

Amin meglepődtem nem kicsit, volt aki meg akart győzni arról, hogy ez nem jó, és cukorra (értsd: szó szerint az iparilag előállított finomított cukorra) szüksége van a szervezetemnek. Ehhhh.....

Pár héttel azután, hogy hazajöttem M. hívott meg egyik délután fagyizni. Életem egyik legpocsékabb fagyija volt, még gondoltam is rá, hogy na ezért aztán kár volt visszalépni sugarlandbe. És bizony, a hatás szinte azonnal jelentkezett, kialakult a cukoréhség, az agyam onnantól napokon keresztül csokikról, sütikről, és egyéb nyalánkságokról küldte az azonnali cselekvést kívánó S.O.S. jelzéseket.

Azóta már visszaáltam a kb. normális vonalra, eszem édességet, de nem gyakrabban, mint régen.

Összességében úgy gondolom jó volt kipróbálni, érdekes volt megfigyelni a testem, és talán még érdekesebb a környezetemben lévők reakcióit.