2015 nyara, akkor volt De. esküvője, és akkor még M. neve sehol nem jelent meg hivatalosan, édes-drága-cukorborsó atinam, és + 1 fő (opcionális), így kaptam a meghívót. Mások is a társaságból egyébként, és azóta már többeknek gyereke is van, mások együtt élnek, megint mások már nem is emlékeznek ki…
Egészen komolyan gondolkodom rajta, hogy kiadok egy nyilvános közleményt arról, hogy nem, (MÉG) nem vagyok terhes, és igen, bármennyire is hihetetlen és elképzelhetetlen ez egyesek számára, ennek ellenére (vagy éppen ezért) fogunk hamarosan összeházasodni.
Régi vesszőparipám, hogy az emberi…
Ahogy közeledik a vakáció ideje, egyre gyakrabban állapítom meg, hogy én továbbra sem bírom a szervezést igénylő családi eseményeket.
Mindig elborzadva figyelem azokat is, akik a saját esküvőjüket maguk akarják összerakni, ami persze nem igazán megy..., és lehet marékszám nyelni a MagneB6-ot, egy…
Ott állt De., nekünk háttal, kezében a csokor ("A" csokor!!!!), lendít, és dob, aztán a következő pillanatban már én állok ugyanazzal a csokorral, mindenki mosolyog, meg gratulál, az érzés fura, furán jó. Átölelelem a barátnőmet, tiszta szívből, szeretettel, és csak suttogva…
Az úgy volt, hogy amikor E.-vel vége lett, akkor bennem valahogy nem jött a vá-vá-zummmmm érzés. Túl hosszú volt, és túl sok a fájdalom, lehúzott a sár, én pedig egy idő után elfáradtam és már nem is próbáltam küzdeni ellene.
Vergődtem - talán ez a szó írja le legjobban…