A fene se érti miért, vagy mitől, de nagyon jó vele. Amikor együtt vagyunk, az érzésben pont olyan komfortos mint egyedül, de vele jobb a szex. (hihi!) Nem bosszant, nem idegesít, nem érzem azt, hogy elvár, vagy alkalmazkodnom kell(ene), egyszerűen csak beleolvadunk egymásba, a történet meg működik.

Vannak olyan emlékeim melyeket a legdrágábbak között őrzök, és remélem, hogy megmaradnak bennem örökké. (míg világ a világ, meg egy nap) Ebbe az édes, puha kis fészekbe került a tegnap délután is, a maga eseménytelen, lassú folyamával, a "pont így jó ahogy van" kisimult érzésével.

Szólt a zene, az ablakok nyitva, odakint a nyár barátságos arcát mutatta, a város közepén is csicsergő madarival valami szürreális kuszaságban mégis magától értetődő természetességgel. Az ágyon pihentem és élveztem a semmittevést, meg azt, hogy együtt vagyunk. M. bemászott mellém, széthúzta a lábaimat és úgy fészkelte be magát, hogy az egyiket átölelte, a feje pedig a combhajlatomban pihent. Nem is beszéltünk, csak simogattam a haját, éreztem, hogy egyre hosszabban és mélyebben veszi  a levegőt, a borostája a bőrömet karcolta, együtt zuhantunk át Álomföldre.

Ma reggel magához húzott: - "Olyan jó volt most veled aludni. - Most? Máskor nem jó? - De, mindig jó, csak most valahogy másként."

Ő is érzi, nem tudom mi ez, lehet, hogy nem is kell megfejteni, lehet, hogy éppen attól ennyire jó, hogy nincs kategorizálva és megmagyarázva, lehet, hogy nem kell mindig mindent érteni, csak hagyni kell, hogy megtörténjen.