2014. júl 13.

barack

írta: atinam
barack

Elmentünk együtt a piacra, ennél hétköznapibb dolgot talán kitalálni sem lehetne, és mégis élveztük. Sétálgattunk a standok között, gyönyörködtünk a rengeteg gyümölcs édes, színes kavalkádjában, és teleszívtuk magunkat a csábító illatokkal. Azt mondta én válasszak, így néha felemeltem egy-egy gömbölyded hamvas csodát és közelről megszagoltam, amelyik tetszett oda tartottam neki is, közben néha átölelt, olykor megsimogattuk egymást, az emberek mosolyogtak ránk, szépek vagyunk együtt.

Meghámoztam az övét is, mert nehezen boldogult vele, a szájához emeltem egy szeletet, lágy puszit lehelt az ujjbegyeimre miközben elvette. Folyt a kezemen az édes lé, le a csuklómon, faltuk a könnyű, friss gyümölcsöt, nevettünk.

 

Egészen közel hajolt, finoman kezdett csókolni. "De jó barack illatod van." Alatta feküdtem, éreztem, ahogy rám nehezedik, ahogy a teste fogva tartja az enyémet. A nyakamat kezdte csókolni, harapni, tudja, hogy megőrjít ezzel. A hátam ívben feszült, ő pedig közben lassan vetkőztetett, nem tudom hogy csinálja, mikor varázsolja le a saját ruháit, egyszer csak már mindketten meztelenek voltunk, bőr ért a bőrhöz.

Csókoltam, simogatott, még szorosabban húztam magamra, átöleltem a csípőjét a lábaimmal, és már abban a pillanataban majdnem elélveztem amikor belém hatolt. Lassan hullámoztunk együtt, tágra nyílt szemekkel gyönyörködve egymás látványában, jóleső borzongás futott végig a gerincemen.

Odakint a nap cirógató sugarait sötét felhők árnyékolták, hirtelen kezdett esni, majd már zuhogott, csattogott, jégdarabok koppantak az ablakon, a természet is egy vadabb arcát mutatta, de a lakást továbbra is belengte a nyár ajándékának illata aminek bódulatában a mi viharunk dúlt.

Átfordított a hasamra, feltérdeltem és úgy vártam rá, egyetlen határozott mozdulattal töltött ki, megmarkolta a vállam és keményen döfött, majd újra, és újra, és újra.... A lágy, lassú szeretkezés mocskos dugásba fordult, és már nem tudtam uralkodni a testemen, millió darabra estem szét körülötte.

 

Szólj hozzá

vihar nyár dugás barack szeretkezés