Nos, igen... a válaszok olykor nagyon gyorsan érkeznek, talán gyorsabban is mint szeretnénk.

Fog bántani? Igen.

Kit érdekel, hogy nem szándékosan? Attól az érzés ezen az oldalon ugyanaz.

Futottuk már ezeket a köröket, voltunk már ebben a völgyben. Hányszor lehet még? Hányszor lehet vissza pattanni ugyanarról a falról? Rengetegszer, gondolom, a kérdés sokkal inkább az, hogy kinek hányszor fér bele.

Ez a szerelem izé fura egy jószág, pont annyival többet is vesz el, mint amivel többet ad. Végeredmény tekintetében ugyanott vagyunk, mint előtte, csak félelmetesen nagyok lettek az amplitúdók. Tényleg nem értem, hogy miért vannak sokan annyira oda meg vissza ezért....

A jó része, igen, az fantasztikus. Szárnyalás, lebegés, hihetetlen szabadság érzés. De a sötét oldal.... Valahogy minden sokkal élesebb, durvább, mélyebb, fájdalmasabb.

Hallottam már többször, hogy a szerelem egyfajta módosult tudatállapot. Nos, valóban. Szerintem leginkább a bipoláris depresszióhoz hasonlatos, ami egy klinikailag kezelendő betegség ugyebár.....