2015. már 04.

meddig még?

írta: atinam
meddig még?

Nem igaz, hogy az idő segít!

Lassan egy hét telt el, már jobban kellene éreznem magam. Vagy túl türelmetlen vagyok? Lehet, a türelem sem volt soha erős oldalam.

Beszélünk azóta, sőt, találkoztunk is, többször is.

Mindannak ellenére ami történt jó volt vele lenni. Jó volt, hogy hozzá érhettem, jó volt bele simulni a karjaiba amikor átölelt, legszívesebben úgy maradtam volna örökre. De amíg nem tisztázzuk le hogy pontosan mit akarunk addig nem lehet tovább lépni.

Az első pár napban egyáltalán semmit nem ettem, még most is csak nagyon kis adagokat bírok, és azt is erőltetnem kell. De jó hír, hogy már ilyen rövid idő alatt fogytam. (legalább valami jó is történik....) Most már tudok aludni, de egyáltalán nem érzem pihentetőnek, reggel ugyanolyan kábán kelek ki az ágyból mint ahogy éjjel beájulok. Még alvás közben is folyamatosan érzem, hogy nincs ott mellettem, és többször felébredek, a szemem ég a könnyektől, de csak a jéghideg lepedő van az ágy másik oldalán.

És ma először a szex is hiányzik

Nem úgy általában, nem akárkivel, hanem a szex vele. A csók, amivel már érzem, hogy kíván, az a mozdulat amikor magára húz, a pillanat amikor belém hatol és először teljesen kitölt, a szeme csillogása miközben engem néz ahogy elélvezek.

Vissza akarom őt kapni!!!

Szólj hozzá

szex csók könnyek hiányzik