Egyre gyakrabban állapítom meg, hogy szeretek itt élni, mi több, hálás vagyok amiért itt élhetek. Szeretem a környéket, a lakásunkat, a kertet.

Reggel átsétáltam a pár sarokra lévő szupermarketbe venni néhány apróságot. A bejárattal szemben két stand van felállítva közvetlenül egymás mellett. A két nagy párt logója virít rajtuk, egy piros, és egy narancs színű. (Nincs új a nap alatt... ) Virágokat osztogatnak a boltból kijövő nőknek, egyik egy sárga gerberát, másik egy piros szegfűt. (Itt holnap van anyák napja) Két kellemes modorú, megnyerő külsejű, jól öltözött férfi áll mosolyogva egymás mellett, kedvesen köszöntenek amikor kilépek az üzletből, nem tolakodóak, nem tukmálósak, egyszerűen megkérdezik elfogadom e tőlük a virágot, mosolyognak, nem akarnak meggyőzni semmiről, nem tartanak szónoklatot, nem kell semmit aláírnom, a virágokat egyenként átadják, szép hétvégét, kellemes napot kívánnak, és ennyi.

A nap gyönyörűen süt, kerülök még egyet egy közeli pékség felé, kezemben egy doboz illatos eper, a bevásárló táskában a virágok, a platánfák árnyéka alatt sétálva pedig elönt az érzés, hogy jó itt nekem. Ha M.mel sikerül vissza találnunk egymáshoz, .... ÖÖööööööö, NEM! ...... AMIKOR M.mel sikerül vissza találnunk egymáshoz akár tökéletes is lehet.

A cukormegvonással eddig tök jól elvagyok, meglepő, de egyáltalán nem hiányzik. Királyság!