2017. máj 20.

amikor azt hiszed, pedig nem...

írta: atinam
amikor azt hiszed, pedig nem...

Az azért eléggé padlóra tud vágni, mikor azt gondolom, hogy ha érdemben nem is nagyon változik a helyzet, vagy néha, szinte csak pillanatokra egészen apró dolgokban igen, de közben bízom benne, sőt, olykor határozottan azt érzem, hogy összességében mégis pozitív irányba mutatunk, akkor kiderül, hogy a másik oldalon ez totál kudarcként csapódik le....

Egyik éjjel hosszú idő után újra szeretkeztünk, mármint igaziból, mert szex volt eddig is. Nem gondolom, hogy ez bármin is változtat. De abban még mindig nagyon erősen hiszek, hogy az egyik legfontosabb alapillér, és a jó szex akár komoly összerató erő is lehet.

Nagyon rosszul érintett amikor másnap M. azt mondta ő úgy érzi egy helyben állunk, nem látja  a változást, illetve bennem igen, nagyon is, de magában nem érzi. Mondjuk ezt anélkül is tudtam, hogy mondta, mert érzem, és én is látom rajta. De az akkor is gyomron vágott hogy szembesültem azzal, hogy ő mennyire nem lát semmi mást csak azt a falat amit hetekkel ez előtt felhúzott kettőnk közé.

Hogy a fenébe csinálták ezt régen az emberek? Hogy voltak annyival közelebb egymáshoz, hogy meg tudták oldni ezeket a dolgokat? (Persze tudom, tudom, volt egy csomó más is, meg nem is biztos, hogy megoldották, csak sok esetben a kényszer nagyobb hatalom volt bárminél...)

Rengeteg kérdésre ami kavargott bennem választ kaptam az elmúlt hetekben. Furcsa módon ez egyfajta megnyugvást is ad végre. Nem tudom nem szeretni őt, kell megoldás. KELL!

Szólj hozzá

megoldás fal szeretkezés padló közelebb