" - Emlékszel? Valamelyik reggel ültünk a téli kertben, sokáig néztelek, még meg is kérdezted, hogy mit mosolygok?

- Igen, valami rémlik.

- Olyan jó volt úgy nézni téged, azt szeretném, ha örökre olyan maradnál, látszott akkor rajtad, hogy boldog vagy. "

Tényleg az vagyok, a legtöbbször legalábbis. Jó vele, valahogy olyan mintha én lennék, csak egy másik kiadásban. Nem szerethetett volna belém, és én sem lehetnék szerelmes, nem is tudom mikor történt, de már benne vagyunk. Szerinte hagyni kell, hogy a dolgok úgy történjenek velünk ahogy "az meg van írva". Mert az életünk olyan mint a vonalak a macskakövek között, ha benne vagyunk az egyenesben, akkor csak arra kell figyelnünk, hogy benne is maradjunk. Mert lehet, hogy néha nehéz, de pont így lesz jó. Ha viszont össze vissza ugrálunk, akkor kimaradnak szakaszok, és az is lehet, hogy annyira elkeveredünk, hogy nem is találunk vissza a saját vonalunkra, és akkor vége, mert onnantól érzi az ember, hogy valami nem stimmel, de már csak a keresés marad. Ilyen egyszerű ez, olyan szépen, összeszedetten fogalmazta meg, azonnal értettem, hogy mit akar mondani vele.

Szerelmesnek lenni egy érdekes állapot.

Nálunk nem játszik a nyálas, csöpögős, giccsesen romatikus vonal, és nincs "ő a legfontosabb az egész világon" állapot sem.

Van sok beszélgetés, mindenféle témáról, rengeteg érintés, simogatás, csók, szeretkezés, és igen, dugás, mert az kell, és mert mindketten imádjuk. És (háhá!) jelenetem, a szerelem nem hoz magával kizárólagosságot - nálunk legalábbis - a hármas felállás továbbra is terítéken van, és ott is marad.

Érkezik viszont rengeteg kérdés, nem nehéz kitalálni, hogy elsősorban tőlem... vagy legalábbis én kimondom ami bennem felmerül.

Fogjuk e bántani egymást? Biztosan jó ötlet e teljesen beengedni valakit és mindent megmutatni? Bízhatok e benne? Fog e tudni úgy szeretni ha nem bízom? Visszaélne e azzal, ha igen? Engedékenyebb leszek e, ha hagyom magam elmerülni az érzésben? Kevésbé leszek szigorú önmagammal is esetleg? Jó lesz ez nekem? És neki?

Nem tudom, nincs ebben gyakorlatom, ismeretlen terület, és nem is könnyű terep. Egyelőre talán az lesz a legokosabb, ha megpróbálok benne maradni "az egyenesemben".

Volt múlt hétvégén egy nagyon fontos eseményem, szerettem volna ha ott van velem. Sokáig gyűjtöttem a bátorságomat mire el mertem hívni, meg is kérdezte, hogy miért szeretném. Az egyetlen dolgot tudtam neki válaszolni ami eszembe jutott, a szín tiszta igazat, "azért, mert szeretek veled lenni ".  Semmi csűrés csavarás, semmi faxni, csak mondtam amit gondoltam és éreztem. És velem volt aznap. :-) Én kértem, ő adta, és ez által valahogy mindketten többek lettünk.