Aki ismeri azt az érzést, amikor kísérti a múlt, tudja, hogy ez mennyire pocsék állapot. Jelenleg úgy érzem magam, mintha két, egymással párhuzamos dimenzóban hullámoznék.

Tények: Év eleje van, M. újra dolgozni kezdett a karácsonyi szünet után. (Óh ne, kérlek, senki ne kérdezze meg, hogy milyen volt az a hét amit a családjainkkal töltöttünk! Jaj, gondolni sem akarok rá!) Szóval, vissza a munka világába, beindult az élet, megbeszélések, új munkarend letárgyalása, kiosztása, stb.

Eddig mondhatni klasszikus rendben dolgozott, h-p, néha becsúszott 1-1 sz. délelőtt, de nem igazán volt jellemző. Most meg hazajön, és azt mondja nekem, hogy ezentúl, legalábbis most egy darabig, ezen felül minden héten egy éjszakát is vállalnia kell, plusz egy hétvégi teljes napot.

WTF!!!????

A. verzió

Rögtön képek ugranak be, olyan élesen látom, ahogy azon a bizonyos estén E. kiszáll a kocsiból, és átölelik egymást, mintha megint újra ott lennék. Erősödik a furcsa, szorító csomó érzése a gyomromban, és nem ereszt a gondolat, hogy akkor is szépen felépített nekem egy történetet, ami akár hihető is lett volna. Akár..., csak valahogy mindig jött az érzés, valami nem stimmel, nem kerek a sztori.

Az sem segít túl sokat, hogy szinte teljesen eltűnik ilyenkor. Mondhatnánk, hogy hé! ez egy munkahely, hát dolgozik! , persze, mondhatnánk, csak az van, hogy sima hétköznapokon ez nem akadályozza abban, hogy néhány kedves üzenetet küldjön napközben, vagy pláne ebédszünetben.

Lehet, hogy hülye vagyok, de nem tudok szabadulni az érzéstől, valami nem stimmel a történetben. :-(

B. verzió

Mindezzel együtt amikor együtt vagyunk nagyon figyelmes velem, kedves, bújós, a szex fantasztikus, és mostanában olyan spontán ötletei is vannak, amiktől lehidalok, és nagyon nagyon beindít.  Mégis aggódom érte, nem lesz ez így jó. Látom, hogy már most fáradtabb mint szokott, szinte arra sincs ideje, hogy rendesen kipihenje magát, nemhogy másra.  Mindenki szeret sok pénzt keresni, de van az a pont, ahonnan már nem éri meg. Ha soha nincs idő regenerálódni és feltőltődni, akkor előbb vagy utóbb baj lesz. Féltem őt.

És akkor most az van, hogy okosnak kellene lenni, persze, tudom én. Csak az van, hogy rohadtul fogalmam sincs róla, hogy melyik az okos változat. És persze, elmondom neki, hogy ezek a félelmeim, beszélünk róla. Na azt sem tudom egyébként, hogy ezt jól teszem e, nem akarom bántani, nem akarom azt üzenni, hogy nem bízom benne, de több átverést, és több fájdalmat sem akarok.

P.S.: Privátban jött egy kérdés, már nem először, nevezetesen: Miért nincs ennek a blognak fb oldala? Öööööö....., hát leginkább azért, mert én még soha nem gondoltam rá, hogy kellene. Meg nem is igazán tudom, hogy az adna e bármi pluszt annak, aki követi. De azért most megkérdezem, tőletek, akik olvastok: Mit gondoltok erről?