2016. ápr 27.

szülinapos

írta: atinam
szülinapos

Mármint a blog, mindjárt, egészen pontosan május 03án.

Soha nem "ünnepeltem" a blogjaim születésnapját, most meg éppen ilyenem van. :-)

Sokszor eszembe jut mostanában az a délután amikor ezt írni kezdtem. M-el ébredős reggel volt már az is, napsütéses, madárcsicsergős, átmentünk együtt R. házába, mert ő éppen kóborolt valahol a világban, és meg kellett locsolni a pázsitot, meg ilyesmi.

Emlékszem, leültem a teraszon a hintaszékbe (hogy szerettem később is azt a széket, sokszor ücsörögtem ott a kávémmal, vagy egy pohár borral, vagy csak úgy, a kertet nézegetve). Kiállt belőle a talpán egy szög, amivel elég szépen felhasítottam a lábfejem. M. gondosan letisztogatta, és Hello Kitty-s ragtapaszt tett rá. (Bolondgomba :-D )

Egy igazi, gyönyörű májusi nap volt, szerettem.

 

Milyen érdekes, hogy M. és én a nagy dolgokon soha nem hezitáltunk. Kitaláltuk, megbeszéltük, és már ugrottunk is bele. Lehet azért alakult ez így, mert az első találkozásunk is ilyen volt.

Viszonylag késő este kezdtünk csevegni egy kifejezetten szexpartner keresésére specializálódott netes portálon. (Ja, igen, lehet hujjogni, meg fújjogni, meg kerek szemmel rácsodálkozni, engem ezek az oldalak nem szórakoztattak, de az tagadhatatlan tény, hogy soha olyan gyorsan és egyszerűen nem kerítettem partnert egy, vagy egynéhány kellemes találkozáshoz, mint ezeken a helyeken.) Tehát beszélgettünk, a szimpátia kölcsönösnek bizonyult, gyorsan kiderült, hogy nem is lakunk messze egymástól, aztán a következő történt, erre tisztán emlékszem:

Ő - Mi a véleményed az ébredés utáni szexről?

Én - Imádom!

Ő - Akkor alszol ma velem?

És hát így esett, hogy éjjel 11re megbeszéltünk egy randit, kb. félúton a két lakás között. A csavar akkor jött, mikor a találkozás kb. első percében kiderült, hogy mi tulajdonképpen ismerjük egymást, nagyon régről. Ezen jót nevettünk, majd elmentünk hozzá, és sokáig beszélgettünk, felidéztük a közös sztorikat. (Igen, tudom, mindenki erre kíváncsi, persze, volt szex, ébredés után is.)

Úgy vonzott magához ez a pasi mint egy mágnes, mint a feneketlen mélység amibe ha belenézel soha többé nem ereszt. Nem láttam tökéletesnek, sőt...., érzékeltem rajta rengeteg hibát, ennek ellenére (vagy talán éppen ezért...) mégis ő lett az akibe idővel beleszerettem.

Szokták mondani a férfiak, hogy ha meggebednek ők akkor sem értik a nőket. Hát esküszöm én sem, de tovább megyek, sokszor már annak is örülnék, ha legalább önmagat sikerülne.

 

Boldog blogszülinapot nektek is, olvasók! :-)

 

original.jpg

Szólj hozzá

blog csevegés szülinapos beleszerettem szexpartner kereső portál ébrdés utáni szex