2016. nov 19.

a kicsi, meg a nagy karácsony

írta: atinam
a kicsi, meg a nagy karácsony

Itt van hát újra, jövő vasárnap Advent. Ezt az időszakot, sőt, már a novembert is mindig szerettem. Varázsos, csodás, vagy legalábbis ezek reményében várakozással teli, ami különös módon megszépíti. (nekem) A hideget is szeretem, jobb viszonyt ápolunk egymással, mint a meleggel.

Aztán jön a Karácsony, ami valahogy..., hát, nem az igazi. Legyünk őszinték, az utóbbi években kifejezetten pocsék volt, vagy így, vagy úgy. Nem bírom a kötelező köröket, pláne ha teljesen feleslegesnek is érzem őket. Nem bírom a hisztit ami körülveszi, megelőzi, feszültséget generál, és végül robban. Mert mindig robban...

Felvetettem már tavaly is, tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával, hogy mi lenne ha megpróbálnánk másként. Tudtam én persze, hogy gyakorlatilag zéró eséllyel szállok ringbe az érveimmel mégis csalódás volt, amikor M. kapásból nemet mondott. Aztán az idén nem tudom mi történt, de magától állt elő a javaslattal, hagyjuk ki a Magyarországra utazós - két család + barátok között ingázós - rohangálós - idegölő - fárasztó részt.

Hoppá!

Tehát az idei más lesz. Hogy jobb e az majd kiderül, de más, és ez is valami. (Egyelőre nem érzem a túlcsorduló lelkesedést magamban, de lehet, hogy nem is kell, mert lehet, hogy pont ezen nem múlik éppen semmi.)

Ami már most változott a korábbi évekhez képest, hogy lesz karácsonyfánk. Vagy legalábbis most tervben van, hogy lesz. :-D

Tetszik az ötlet neki is, nekem is, bár az még nem teljesen világos miként fogjuk kivitelezni a dolgot, merthogy a díszítés majd a bontás pláne, már gondolatban is annyira fárasztó. Na mindegy, elvileg lesz fa.

De milyen???

Gondoltam először hagyományos fára, modern, desing díszítéssel, passzol a lakáshoz, kellemes, elegáns. Mi baj lehet? (1.kép)

Aztán láttam egy képet, grincs fa. (2.kép) A fene tudja miért, de tetszik. Díszítés hasonló, mégis más a stílus, kicsit bohém, kicsit groteszk, de beleférhet.

Közben meg nagyon vonzódom a teljesen kalsszikus, békebeli díszítéshez is (3.kép)

Dilemma, dilemma....

 

karacsonyi_20otthon_204.jpg

 

bl-sil-11-12.jpg

 

 

karacsonyfa_vegek.jpg

Szólj hozzá

karácsonyfa díszítés Karácsony Advent