Ha elérsz a legaljára onnan már csak felfelé vihet az út.... Hatalmas közhely, de éppen ezért van benne igazság.

Amikor egy kapcsolat eljut arra a pontra, hogy a szakítás már nem hogy ésszerűnek, de szinte szükségesnek tűnik, akkor mielőtt visszafordíthatatlan folyamatokat elindító döntésre szánjuk magunkat szerintem érdemes átgondolni, hogy van e még ebben annyi, hogy érdemes legyen további energiát fektetni bele? És hogy a másik fontos e nekünk, szeretjük e? Mert ha a válasz igen, akkor tulajdonképpen csak az számít. (Mint ahogy ha nem, akkor is.)

Nem hiszek az újrakezdésekben, abban viszont igen, hogy éppen az eddigi hibáinkból és botlásainkból tanulhatunk, ezáltal fejlődhetünk, és lehetünk jobbak, vagy rosszabbak, vagy egyszerűen csak mások.

Előfordul, hogy hátrébb kell lépni ahhoz, hogy komplexebben lássuk a teljes képet.

Jelenleg kizárólag 24 órás "küldetéseket teljesítek". Ez azt jelenti, hogy egészen az ébredés pillantától kizárólag az adott napra koncentrálok, hogy az legyen jó. Eddig működik. Sikerült így egy olyan témáról is beszélgetnünk teljesen nyitottan és őszintén amiről eddig soha, pedig többször is próbáltuk.

Ha ez hosszabb távon beválik akkor megpróbálok újra bevonni nagyobb lélegzetvételű "projekteket" is, aztán majd látjuk. Bármi lehet... És ahogy a mondás tartja, akivel bármi lehet, azzal már most van minden.