Ahogy becsukódik mögöttem a lakás ajtaja azonnal, visszatarthatatlanul tör rám a zokogás. Egy másik ország, egy másik város, egy másik lakás, és M. nincs itt velem.

Annyira, de annyira fáradt vagyok. Sikerül is valami ájult bódulatba sírnom magam, majdnem két és fél óra egyben! Rekord az utóbbi napokban! Most már érzem, hogy ennem is kellene... mégsem megy. Kinyitom a hűtőt ami kb. fullon van mindenfélével, de már a gondolattól is öklendezem, hogy bármi szilárdat leerőltessek. Végül egy kaukázusi kefírrel békét kötök, és remélem, hogy nem látom viszont néhány perc múlva.

Idegen vagyok egy elvileg ismerős közegben. Minden más, és minden furcsa. Nagyon hiányzik M. És haza akarok menni! Máris, azonnal!