Fura ez nekem kicsit, több oldalról nézve is, már azt sem igazán értem, hogy vannak akik a blogot (bármelyiket) olvasva megkeresnek privát, és rögtön azzal kezdik, hogy ajánlatot tesznek. OK, hogy ők egy csomó dolgot tudnak, vagy az esetek túlnyomó többségében inkább csak tudni vélnek rólam, de számomra a legtöbbjük csupán egy nick. Miből gondolja bárki, hogy nyerő ötlet lehet azzal indítani, hogy "tetszel, találkozzunk"? Azt meg pláne nem értem, hogy miért szaporodtak meg mostanában ezek az ajánlatok....

Ez nem úgy működik, hogy megüresednek helyek, az a kis csücsök a szívemben örökre az övé marad.

Elengedtem már magamban is, muszáj volt, ahogy ő mondta "tovább kell lépned a következő szintre". Milyen furcsa ez, hogy soha nem vágytam el, nem éreztem kevésnek azt ami volt, és most mégis kezdem látni lassan, hogy ami mással van, az talán több is lehet.

M.-el több mint egy hete nem találkoztunk. Minden nap beszélünk, tudunk egymásról, de ez mégsem ugyanaz. Holnap végre újra együtt leszünk. Éppen ideje..., most már valahonnan mélyről érzem a hiányát, azzal a fajta vággyal amikor csak feküdni szeretnék összesimulva, és nézni egymást miközben egyikünk sem szól egy szót sem, amikor nem kimondjuk, és halljuk, hanem érezzük, hogy a másik mire gondol. Pedig voltam távolabb, nekem valahogy nem tesz jót a külön töltött idő, nagyon hamar elkezdem visszaépíteni a falaimat, és hiába tanultam már meg, hogy ezzel magamat is éppen úgy kizárom, mint mindenki mást, abban még mindig fejlődnöm kell, hogy az elején megállítsam a folyamatot.

A munka, na az valami fantasztikus.

Érdemes volt várni a csodára, ha elég kitartóak vagyunk előbb-utóbb megtörténik. :-)