2014. aug 30.

sebhelyek

írta: atinam
sebhelyek

Azt gondoltam, hogy majd hosszan beszélünk róla, hogy elmondom mi fájt és miért, ő meghallgat, és majd mondja, hogy miért így. Aztán találkoztunk, csak egy rövid időre, késő este, sétáltunk egy kört a közeli téren. Szomorú volt, láttam a szemében, és éreztem abból ahogy magához szorított, hogy őt is bántja. "Nagyon utálsz? Igen, nagyon." De ekkor már furcsa módon nem akartam kitárgyalni, ragozni, és nem azért, mert nem érdekelt, vagy mert úgy gondoltam volna, hogy már nincs jelentősége, hanem azért mert éreztem, hogy pontosan tudja.

A következő éjjelt már együtt töltöttük, és azóta majdnem mindet, szeretkeztünk, sokszor, de azt hiszem bennem mélyebb nyomot hagyott most a fájdalom, mert legbelül érzem, hogy kicsit visszahúzódtam. Most is nagyon jó vele, nem csak a szex, hanem úgy általában minden, csak valahogy mégsem tudok teljesen nyitni, nem úgy, mint előtte. Mindig megszólal belül "a riasztó": hé! emlékezz rá, hogy bánthat!

Közben meg imádom!

Filmet nézünk amit nekem még emésztenem kell, tetszik, de valahogy mégsem találom meg, hogy mi a mondanivalója számomra, mi az üzenet ami az enyém. Beszélgetünk erről a reggeli kávé mellett, és ő lelkesen sorolja, hogy neki mit adott. És annyira tetszik, hogy bár az ő oldaláról mennyire egyértelműnek, magától értetődőnek tűnik amit elmond mégsem próbálja rám erőltetni, nem húzza rám a sablont, hogy márpedig ez és ez a tanulság, egyszerűen csak megosztja velem a saját gondolatait és következtetéseit.

Vagy amikor az unokahúgomra vigyázunk közösen, Jézusom, hát halál édesek együtt!  Hogy lehet egy pasinak ilyen türelme egy kisgyerekhez akihez tulajdonképpen semmi köze sincs? A kicsi meg...., csillogó szemekkel, teli szájjal mosolyogva, a karját nyújtva, olyan mélyről fakadó megkérdőjelezhetetlen bizalommal fordul felé. Egyszer olvastam valahol egy ilyen elméletről, hogy a gyerekek azért érkeznek az életünkbe, hogy tanítsanak nekünk valamit. Ok, ő nem a sajátom, de ettől függetlenül lehet benne valami.

Szólj hozzá

beszélgetés filmek tanítás találkozás tanulságok