Hát ennyi!

Aki valaha is hitt, vagy hinni akar ebben a szerelem nevű drogban, innen üzenem, hogy ne tegye. Én soha nem akartam, soha. Most összetörve, kisemmizve, mindenemtől megfosztva bírkózom a fájdalommal egyedül. Talán hagyni kellene, hogy legyőzzön, talán akkor elmúlna végre, talán nem lenne több fájdalom.

M. folyamatosan hazudott nekem, mindenben. Érzéseket vetített, jelen és jövő illúzióját adta nekem, és meg kell mondjam elég jól csinálta.

Nem tökéletesen, mindig voltak repedések amiken keresztül ha kicsit bekukkantottam rémisztő igazságokat véltem látni, de hát úgy látszik ebben éppen olyan vagyok mint bárki más, hagytam magam elringatni. Nem úgy van, nem jól látom, nem jól gondolom.

Aztán idővel a furcsa, szűnni nem akaró gombóc érzése a gyomromban megmaradt a jobb időszakainra is. Igen, jobb, mert volt egy pont ahonnan igazán jó már nem lett újra sosem. Éreztem, sőt, ha őszinte akarok lenni tudtam, hogy valamit titkol előlem.  Mindenféle apró jelek, és még teljesen egyértelműen kézzel fogható dolgok is voltak.

Tegnap még dolgoztam amikor üzent, hogy neki dolga lenne, ne találkozzunk este. Már akkor éreztem, hogy amit elmond azt csak kitalálja, mondhatnám úgy is, hogy harmatgyenge fedősztorit sikerült összehozni. És este, nem tudom mi történt, egyszer csak megszólat bennem egy hang: ha válaszokat akarsz akkor menj oda, most, MOST(!!!!)

Éppen azt a pillanatot kaptam el, amikor E. kiszállt a kocsiból a ház előtt, ő pedig elvette a csomagját és megcsókolta.

Miközben éreztem, hogy a saját világom elkezd darabjaira hullani, olyan élesen, olyan világosan láttam magam előtt a teljes képet mint még soha. Tudtam, hogy ez nem egy egyszeri, és pláne nem egy első alkalom. Odamentem, addigra ők bementek, csak csengettem, és csengettem, és újra, és újra. Végül M. kijött, természetesen nem engedett be már a kapun sem, szabályosan kilökött az utcára. Akkor állt helyre a mozaik utolsó darabkája, E. nem tud rólam, neki is hazudik.

Nem értettem miért csinálja ezt velem, mi volt az ami miatt ennyire megutált, hogy képes volt hónapokon keresztül csinálni ezt a színházat. Szó szót követett, végül hazajöttem, és írtam egy üzenetet E.nek. fb-on. Kicsivel később válaszolt is, pont azt amire számítottam, hogy ő nem tudott rólam. Ő is nagyon ki volt bukva, én is, nem biztos, hogy jó ötlet volt, de találkoztunk. Oda adtuk egymásnak a telefonjainkat, és mindketten elolvastuk amiket M. írogatott a másiknak. Édes kis szerelmes üzenetek, vagy csak napi dolgok váltakozva, de szinte pontosan ugyanabban az ütemben.

Tőlem jött az ötlet, hogy hívjuk oda, valamiért még mindig bíztam abban, hogy ha együtt lát minket talán végre kapok válaszokat a kérdéseimre. E. írt neki, hülye kis női rafkó, de bejött, alig negyed óra múlva M. felsétált a bár galériájára ahol együtt vártunk rá.

Hideg volt velem, szinte rám sem nézett, először nem is akart maradni, végül mégis leült. Ott ült velem szemben a férfi, aki pár órával az előtt még azt mondta nekem, hogy szeret, és olyan gyűlölet sütött róla felém, hogy fázni kezdtem tőle.

Nem ragozom tovább, én nem kaptam meg a válaszaimat, egyedül jöttem haza éjjel. Írtam neki, megkértem, hogy ha valaha számítottam egy percig is akkor segítsen megbírkózni ezzel, mert most azt érzem, hogy menthetetlenül beszippant a sötétség.

Azóta beszéltem A Pasival, aki nem is értette először, és el sem akarta hinni, ő drukkolt ennek a kapcsolatnak, szerintem már ő is elhitte, hogy boldog lehetek.

De. azt mondja legszívesebben megütné. (hiába, ő egy igazi barátnő, a legigazibb, az egyetlen, aki tényleg ismer mégis szeret)

És akkor összegzésként azoknak, akik még előtte vannak ennek, rengeteg fájdalomtól kímélheti meg magát mindenki ha bízik önmagában, és mer hinni a saját megérzéseiben.

Ha hajszálakat találsz a közös ágyatokban, vagy  a fürdőben, ne gondolkodj a válaszon, tudod a választ.

Ha éjjelente kilopózik mellőled amikor elalszol azért, hogy vele beszélhessen telefonon, ne gondolkodj, tudod a választ.

Ha bármiben hazudik neked miatta, ne gondolkodj, tudod a választ.

Az első jelnél fogd a cuccod, lehelj egy édes csókot a szájára, köszönd meg amit kaptál és menj, vissza se nézz, mert ha ez elkezdődik onnantól rád már nem vár más csak fájdalom.

P.S.: az első kézzel fogható jel, amikor a telefonjában a nevem elől eltűnt a "drágám", és így visszagondolva igen, stimmelünk időben, kb. akkor kezdődött, félelmetes....