Tudom, eltűntem.... Üzenem azoknak akik privát nagyon kedvesen érdeklődtek, hogy még élek. És nem, a látszat ellenére nem hanyagolom a blogot, csak az van, hogy nem tudom értelmes gondolatokká fűzni a bennem lévő káoszt.

Van amikor jó, sőt, nagyon-nagyon jó, néha már az is megy, hogy jövőt higgyek, igazit, közöset, ritka ajándék pillanatokban annyira megfoghatónak tűnik az elképzelés, hogy szinte érzem a közös lakásunk illatát, látom a színeit. De aztán, mint egy semmiből támadt vihar jön egy érzés, és kártyavárként borul a soha nem is létezett valóság.

Az elmúlt hetekben mintha újra sikerült volna vissza találnunk egymáshoz, de bennem megmaradt a pusztító fájdalom emléke, és nem tudok nem védekezni. Akarok hinni abban, hogy működhet, ennek ellenére most képtelen vagyok vakon fejest ugrani a mélységbe, biztosítókötél nélkül, pusztán annak hitében, hogy ő ott lesz és megtart.

Teljesen más:

A szex hatalom, a jó szex meg különösképpen az.

Az utóbbi években sok pasival beszélgettem akik megcsalták a barátnőjüket/feleségüket. (az a téma szempontjából teljesen lényegtelen, hogy éppen velem, vagy valaki mással). Egyetlen olyan esetre sem emlékszem, amikor nem a szex, egészen pontosan leginkább annak mennyiségi és/vagy minőségi hiánya lett volna a félre lépés oka.

Miért? De komolyan, miért?

Félre értések elkerülése végett, mindazzal együtt, hogy eszembe sem jutna mentséget keresni számukra, nem a férfiakat nem értem, hanem a nőket. Tudom, hogy sok, hogy minden sok, munka, meg háztartás, meg gyerek, meg kutya, meg macska, meg a fene tudja még, hogy mi minden, de elvileg ez pont egy olyan dolog amit mindketten élveznek. (vagy legalábbis élveztek) Vagy ha nem, akkor miért kellett eljátszani, hogy mégis?

Nem, nem akarok pellengérre állítani senkit, és nem gondolom, hogy jogom, vagy tisztem lenne ítélkezni, pusztán csak tényleg nem értem.