Most komolyan, valaki rájött már, hogy mi a búbánatért tolják ránk mindenhonnan non stop a "boldogság masszát"?

10 tipp, hogyan lehet boldog a párkapcsolatod

20 tipp, hogyan legyél boldog egyedül/ gyerekkel/ gyerek nélkül/ kutyával/ 20 évesen/ 40 fölött/ ha éppen nincs munkád/ Stb.......

BBBBbbbbllllllláááááááááááá!

NEM!

Nem vagyok állandóan boldog, és, tessék kapaszkodni, még csak nem is akarok folyton az lenni! Persze, ismerem az érzést, amikor a konstans lebegés olyan természetességgel van jelen, hogy már meg sem lepődik az ember, ha hozzá kicsit is kevésbé közel állók néha felteszik a kérdést: te mit szívsz? Megvolt nekem is az az időszak, amikor szinte kizökkenthetetlen voltam a wow-wow feelingből, és letörölhetetlenül ott volt a kissé már fölényes, kaján vigyor a szám sarkán. És nagyon remélem, hogy lesz is még ilyen az életemben. DE! Akkor, még abban az állapotban sem vigyorogtam állandóan, ha kell, ha nem, és nem, ha megfeszülök akkor sem tudok olyasmit felidézni, hogy örültem volna egyébként bosszantó, vagy számomra érdektelen dolgoknak, és pláne nem tettek ezek boldogabbá.

Ha egyszer idegesít, hogy pocsék az idő miközben szabadtéri programot terveztem, akkor nem fogok örülni az esőnek. Bocs, még akkor sem ha ettől éppen ugyanúgy esik tovább.

Nem fogok örülni, ha a boltban éppen nem kapok áfonyát, de vehetek helyette mondjuk szedret. (Igen, egyébként imádom a szedret, de nem akkor, amikor áfonyát AKAROK!)

Basszus, igenis jogom van kiakadni, felkapni a vizet, rosszkedvűnek lenni, akár még szomorúnak is. Nem azért, mert ott egyen meg a fene mindenkit aki boldog, hanem mert érző lény vagyok, változó hangulattal, hormon szinttel, kiskutya fülével. Tudom értékelni az apró dolgokat, pl. minden reggel örülök a csodás lattenak, amit megihatok, vagy annak amikor este szorosan M.hez bújva alszom el, meg még egy csomó ilyesminek.

A másik "kedvenc" témám mostanában, amikor "jószándékúan" kioktat valaki, hogy húúúúúha, hát vigyázzak, nehogy kifussak ám itten majd az időből ami a gyerekvállalást illeti, mert azt hú de nagyon fogom ám majd bánni.

Nos!

1. Senkinek semmi köze hozzá, hogy mikor vállalok gyereket. (Igen, ezt nekik is meg szoktam mondani.) Pont ez az a dolog, ami rajtam kívül még összesen két emberre tartozik, az egyik a pasim, a másik a nőgyógyászom.

2. Soha nem akartam 40 körülnél hamarabb szülni. (36 leszek júniusban)

3. Tudom, sokak számára hihetetlen, de én nem úgy általában akarok gyereket. Hanem azzal a férfival, akivel el tudom képzelni, akkor, amikor úgy érzem, hogy na most. Ez a dolog már érlelődik bennünk, de még nem 100%-os

Aki még nem járt Párizsban, és megteheti, feltétlenül menjen el! Óriási élmény!