Kis mese az életről, meg az ő "bejövéséről".

Gyakran eszembe jut, hogy nekem olyanok vagyunk mi, akik külföldre megyünk és ott keressük a további boldogulásunk lehetőségeit, mint régen az aranymosók.

Elindulunk nagy tervekkel, talán még annál is nagyobb álmokkal, reményekkel. Kiválasztjuk a számunkra tetszetős terepet, és letáborozunk hosszabb, rövidebb időre. Elővesszük a kis "szerszámainkat", beleadjuk a tőlünk telhető legjobb tudásunkat (már aki, ugye...), és várjuk a sikert. Aztán kb. ez az a pont, ahol két táborra szakadunk. Mert van akinek "bejön" (hhhhhúúúúú, de utálom mikor ezt mondják ránk!), és van akinek nem. (Eddigi tapasztalataim szerint utóbbiak vannak többségben.)

Most, hogy már több mint egy éve mozgok olyan közegben, ahol ez alap téma, kikristályosodott bennem egy gondolat arról, hogy hol bukik el a dolog sok esetben.

Induljunk egy kicsit messzebbről, és vegyünk minket. (M. és én)

Alap kiinduló helyzet: Magyarosrszágon is jól éltünk, ő magának dolgozott, én alkalmazottként, de vezető beosztásban egy nagy cégnél. Mikor felmerült, hogy lépjünk tovább, valahogy rögtön természetes volt, hogy ez alatt egy másik országba való átköltözést értünk. (Ez is egy fontos momentum, szerintem. Nem árt a legelején tisztázni, hogy "dolgozni akarsz kijárni", vagy adott helyen akarsz élni a továbbiakban, legalábbis az elkövetkező néhány évben.) A kezünkben volt a két legnagyobb  aduász, ami ennél a projektnél lehetséges. 1. M. második anyanyelve a német, 2. Nagyon keresett, és meglehetősen jól fizető szakmája van. Innentől már "csak" le kellett szervezni az egészet. Tudtuk, hogy mit akarunk, és ebből nem engedtünk. Több céggel, sorozatban folytatott komoly tárgyalások előzték meg a kiutazást, és kíméletlenül szelektáltuk az ajánlatokat.

Tehát, amire az elején utaltam, nem, nekünk rohadtul nem bejött az élet, hanem elég sokat tettünk, és teszünk azért, hogy tartsunk valahol a tervezett cél irányába vezető úton.

És szerintem kb. ez a magyarázat arra is, hogy sokaknak miért nem sikerül.

A legtöbben a nyelvtudást vennék előre, ami valóban fontos, ez tény, de totál hazugság lenne azt állítani, hogy nem lehet elindulni nélküle. A legnagyobb gondot én ott látom, hogy sokan még mindig azt hiszik, kicsit nyugatabbra hozzá dobálják a pénzt az emberhez, csak oda kell menni érte.

Halló, kedves indulni vágyó!  Ha 30-40 éves korodra nem sikerült az anyaországodban elérni valamit, folyton mindenki hibás abban, hogy szar neked, de te soha nem tehesz semmiről (arra meg pláne nem vagy hajlandó, hogy megmozdulj), igazából azt sem tudod mit akarsz, dolgozni viszont nem szeretsz, és ráadásul nyelvet sem beszélsz, akkor maradj ott ahol vagy! Elárulom, 1-2-3-stb. határral odébb sem fog menni. Nem potyognak vadiúj csilli-villi autók, meg "pöpec kecók" az égből, és senki, ismétlem, SENKI nem fogja ezeket alád tolni.