Annyira elkapott a feeling, hogy már azt is tudom mit szeretnék Karácsonyra! Mármint tényleg van egy konkrét pénzért megvásárolható dolog, ez nagyjából 6 éves korom óta nem fordult velem elő.

Láttátok tegnap éjjel a Holdat?

Mi megnéztük, szép volt. De a látványnál jobb volt maga az érzés, hogy most kicsit  részesei vagyunk valami nagy dolognak, olyasminek ami a mi életünkben többet már nem fog megismétlődni.

(A kép saját.)

Amikor a nyári hőhullám kellős közepén azt veszed észre, hogy karácsonyi dalokat dúdolgatsz, meg szépen díszített fák képeit nézegeted Pinteresten, miközben a fél világ - köztük te is - a forróságot próbálja túlélni, akkor gondolkodj el azon, hogy lehet már megbolondultál.

Jingle bells, jingle bells, sá lá lá lá lááááááááááááááááá!

ÁÁÁááááááá! Mikor lesz már vége ennek a kibaszott nyárnak?!

Ma egy elég sokkoló felfedezést tettem. Vagyis nem, mert tulajdonképpen nem lepett meg a dolog, ami azt jelenti, hogy mindig is egyértelmű volt csak nem tudatosítottam. A depresszió egy olyan filter amit soha nem tudsz kikapcsolni (értsd, SOHA ebben az életben egyetlen másodpercnek még csak a töredékére sem!). Akkor sem amikor egyébként jól vagy, vagy legalábbis te azt hiszed, hogy jól vagy.

...

Ok, hát sejtettem, hogy a családi banzáj nem lesz egy fáklyásmenet, de hogy ennyire szarul fogom érezni magam arra azért nem számítottam. Borzasztó, rettenet, és még annál is rosszabb! És nem, nem, nem, soha (SOHA) ebben az életben többet ilyen nem lesz amíg rajtam múlik. Akármi is jön, ha piros eső esik akkor sem fogom többé összeereszteni a két családot egy helyen azonos időben.

...

Isteni idő van, a 20 fokos nyár mintha csak rendelésre készült volna. (Az én rendelésemre, hehe!) A nappaliban nyitva a terasz ajtó, hallani a kertből a madarakat, idebent a rádióban valami jó zene szól éppen. M. a kanapén hozzám dőlve olvas, én pedig azon kapom magam, hogy ez most éppen egy tökéletes pillanat. Egy olyan kocka ami bevésődik, a kellemes emlékek dobozába kerül és bármikor előveszem majd láthatom, hogy minden a helyén van, ott és akkor nem változtatnék semmin. Azt hiszem ezt az érzést hívjuk boldogságnak.

Ez most komoly, hogy 28-a van?!

Emberek, hová lett a május?

Ja, és érdekelne még az is, hogy azok a nők akik elvárják a gyereküktől, legyen utóbbi bármennyi éves, hogy felköszöntsék őket anyák napján, miért nem kezelik ugyanilyen természetességel, hogy ugyanaz a személy néhány héttel később, nevezetesen gyereknapon is az ő gyerekük, és a köszöntés viszonzása miért nem merül fel bennük? És itt most nem kizárólag a saját anyámról beszélek...

A világ egyik leghíresebb kérdőíve Marcel Proust, a híres francia író (1871–1922) nevét viseli. Az eredeti kérdőívet nem Proust alkotta meg, ő is csak kitöltötte, ráadásul a feljegyzések szerint – különböző időpontokban – két alkalommal is. Először tizenhárom éves korában egy születésnapi rendezvényen válaszolt az akkoriban divatos társasjáték kérdéseire, majd nagyjából hét évvel később megismételte. Ez utóbbi kérdőívnek címet is adott: „Marcel Proust pár lui méme” (Marcel Proust önmagáról). A kérdőív azóta óriási karriert futott be, nagy nemzetközi lapok, társasági magazinok gyakran előveszik, és hírességeket kérnek fel kitöltésére. Közben a „questionnaire" többször át is alakult, így a mai ...

Két hét múlva utazunk Magyarországra.

Szűk családi és még szűkebb baráti körben megünnepeljük, hogy tavasszal összeházasodtunk. Iiiigen, nem felejtettem el, hogy két éve az augusztusi grillezés után amikor először eresztettük össze a két családot azt mondtam, hogy soha többet nem csinálok ilyet, és az ellenségemnek sem kívánnám még egyszer. És tudjátok mit? Igazam volt!

MagneB6, Xanax, ciánkapszula bekészítve. A sorrenddel nagyvonalú vagyok...

Egy kurva nagy hátránya van a depresszív személyiségtípusnak (rengeteg persze, de talán ez az egy ami mindennél rosszabb), soha nem múlik el a "résen kell lenni" érzése.

...

Vannak emberek akik valahogy mindig, minden helyzetben, mindenkinél okosabbnak gondolják magukat. A nagyobb probléma, hogy ezt az önmagukkal kapcsolatos hipotézisüket nem is titkolják, és folyamatos késztetést éreznek arra, hogy megmondják a tuti frankót, vagy feltegyék "iránymutató" kérdéseiket.

Összegyűjtöttem most a kedvenceimet egy csokorba az elmúlt néhány évből, próbáltam figyelni a kronológiára, mert így még érdekesebb, továbbá elég fontos tudni a jól érthetőség szempontjából, hogy itt ugyanattól a néhány embertől hangzanak el az okosságok.

"Meddig akarsz még várni, neked senki nem elég jó?" (várok valamire? én eddig naívan azt hittem, élvezem az életem)

"Neked miért nincsenek műkörmeid?" (ne kérdezz, hidd el ...